Sokaknak segített már ez a nyugdíj előtakarékosság kalkulátor
Az időskori megélhetés biztonsága mind inkább a tudatos tervezésen múlik, ennek az alapját pedig egy jól megválasztott nyugdíj előtakarékosság adja. Hazánkban a fejlett országokhoz hasonlóan egyre nagyobb problémát okoz a társadalom elöregedése, hiszen a születéskor várható élettartam növekedése mellett a gyermekvállalási hajlandóság csökkenése tapasztalható. Ennek eredményeképp a kereső korosztályra rendre nagyobb terhek rakódnak, ám ez a végtelenségig nem emelkedhet. A tendencia következményei elsősorban a társadalombiztosítás két fő pillérét érintik. Mind az egészségügy, mind pedig a nyugellátás komoly finanszírozási gondokkal néz szembe, ez pedig a jövőben jó eséllyel tovább erősödik majd. Következésképp a nyugdíjak reálértékének csökkenése mellett a korhatár kitolódására is számítanunk kell. Amennyiben tehát azt szeretnénk, hogy a keresőidőszakot követően is fenn tudjuk tartani az addig megszokott életszínvonalunkat, ahhoz az állami ellátás mellett szükségünk lesz valamilyen öngondoskodási formára is. A megnövekedett igényeknek köszönhetően ma már számtalan különböző eszköz közül választhatunk, ám ez a hatalmas kínálat egyben meg is nehezíti a döntést. A Grantis nyugdíj előtakarékosság kalkulátor segítségével ugyanakkor remek támpontot kaphatunk és precízen kalkulálhatunk a különböző konstrukciók költségeivel és elérhető hozamaival. Ezzel együtt ez az elhatározás nagyon alapos körültekintést és elemzést igényel, hiszen hosszú távon befolyásolja anyagi helyzetünket.
Nyugdíj előtakarékosság – milyen szempontok alapján válasszunk?
Annak érdekében, hogy az eszköz maradéktalanul elérje a célját, megannyi tényezőre kell kiemelt hangsúlyt fektetni. Ennek első lépése a saját igényeink meghatározása és ezzel párhuzamosan a lehetőségeink objektív kiértékelése. Egy kifogástalan működésű nyugdíj előtakarékosság kalkulátor rengeteg segíthet, ám ne feledkezzünk meg arról sem, miszerint a konstrukció sajátosságai mellett rengeteget nyom a latban a saját élethelyzetünk is. Ennek megfelelően vizsgálnunk kell, mekkora összeget tudunk félretenni rendszeresen, méghozzá annak tükrében, hogy ez a kiadás akkor se jelentsen problémát, ha egy nehezebb időszakot élünk meg. Ugyancsak fontos meghatározni egyéb céljainkat is, hiszen ha a közeljövőben tervezünk családot alapítani, netán aktuálissá válik egy ingatlan megvásárlása, az egész más megvilágításba helyezi a szituációt és a rendelkezésre álló erőforrásokat. Emellett az is kardinális kérdés, milyen mélységig szeretnénk magunk kezelni a megtakarításainkat, mekkora a kockázattűrő képességünk és persze döntő befolyással bír, hogy mekkora futamidő áll a rendelkezésünkre. A piaci kínálat áttekintésében egy nyugdíj előtakarékosság kalkulátor hatalmas könnyebbséget jelenthet, hiszen a költségek és az elérhető hozamok tekintetében is nagy különbségek tapasztalhatók. Ugyanakkor figyelmet kell fordítani az elérhető kedvezményekre, az esetleges visszaváltás költségeire és rugalmasságára, no és persze arra is, milyen kiegészítő szolgáltatások érhetők el. Jól látszik tehát, hogy nagyon sok összetevő határozza meg, melyik eszköz lesz számunkra a legmegfelelőbb.
Érdemes kihasználni az adójóváírásban rejlő lehetőségeket
Jelenleg három olyan nyugdíj célú előtakarékossági forma érhető el Magyarországon, amire állami támogatást vehetünk igénybe. Az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj-előtakarékossági számla és a kockázatviselési szolgáltatással kombinált nyugdíjbiztosítás. Tekintettel arra, hogy hosszú távú konstrukciókról van szó, a jóváírás idővel olyan plusz hozampotenciált jelenthet, ami jókora befolyással lehet az elérhető összegekre. Ezzel együtt fontos szem előtt tartani, miszerint a különféle módozatok nagyban eltérnek, személyre szabhatóságban, költségekben és az elérhető kamatok tekintetében is. Első körben tehát egy nyugdíj előtakarékosság kalkulátor segítségével érdemes szűkíteni a kört, ám ezt követően már specifikusan az igényeknek és a személyes preferenciáknak leginkább megfelelő formát kell megtalálnunk. Ez egy rendkívül komplex és nagy tapasztalatot kívánó feladat, ami kellő háttértudás hiányában sokszor nem is kivitelezhető. Ahhoz, hogy a lehető a legjobb megoldás mellett dönthessünk végül, a legbiztosabb mód, ha egy független pénzügyi tanácsadó segítségével választjuk ki az optimális csomagot. A szakértővel folytatott konzultáció során ugyanis minden olyan tényezőre kiemelt figyelmet fordítanak, amire laikusként talán nem is gondolnánk. Ennek a lépésnek hosszú távon hatalmas lehet a jelentősége. Tudniillik ha kizárólag a nyugdíj előtakarékosság kalkulátor, vagy a különböző felületeken elérhető információk alapján határozunk, akkor azzal azt kockáztathatjuk, hogy nem a leginkább testhezálló konstrukció mellett tesszük le a voksunkat. Ez pedig azt a veszélyt hordozza magában, hogy idő előtt felhagyunk a befizetésekkel. Ezért aztán a legbölcsebb, ha a nyugdíj előtakarékosság megválasztásában a profi szakemberek útmutatására hagyatkozunk.