Szolgáltatás 

A testvérem gyógyult alkoholbeteg

A barátom az előző munkahelyén nagyon izgalmas dolgokat csinált: kulturális projekteket menedzselt. Jellemzően irodalmi, valamint kiállítások szervezésében és lebonyolításában szerzett gyakorlatot. Megrendezésre került például tehetségkutató verseny is náluk, illetve tavaly volt egy olyan program, amiben bármilyen technikával készült képpel lehetett pályázniuk a fiataloknak, ebből pedig kiállítás nyílt, amely során díjazásban is részesültek a legjobbak. Ezen felül még egy kiadvány is készült a pályamunkákból. Az egész projekt szoros együttműködést kívánt meg a kommunikációs csapattal, valamint a grafikusokkal. A kulturális területen belül sokféle és sokszínű feladatokban vehetett részt a barátom, ezekből a tapasztalatokból pedig másodkézből ugyan, de én is tanulhatok. Nagyon izgalmas ez az új világ számomra, ugyanis sosem foglalkoztam még korábban ilyen dolgokkal, de most, hogy gyakornok vagyok, minden jó tanács és tapasztalat jól jön. Tulajdonképpen most építem fel újra az életemet…

Gyógyult alkoholbeteg a testvérem, és az eddigi életemet nagyban meghatározta az ő állapota. Szavakba nem tudom önteni, mennyire hálával tele emlékszem vissza arra a napra, amikor végre elhatározta, hogy segítséget kér, és nem sokkal később már be is vonult a szőci (Veszprém megyében található település) Felépülők Családi Felépülési Központba. Ez az egész egy huszonnyolc napos programot takart, amit állapotfelmérés és konzultáció előzött meg ugyan, de a munka oroszlánrésze itt kezdődött. Mi nem is láthattuk őt, csak a családi napnak kijelölt dátumokon, amikor is mi is segítséget kaptunk, tudtunk beszélni azokról a nehézségekről, amit nekünk jelentett és jelent a hozzátartozónk, közeli szerettünk függősége. Az alkoholizmus lelki okai is sokszor előtérbe kerültek a beszélgetések során, de erről egyébként a honlapjukon, a felepulok.hu-n is rengeteget lehet olvasni. Ekkor, a látogatások során kezdtem el érezni egyébként először, hogy szépen lassan én is gyógyulok, és Krisztin is nagyon jó volt látni a változást. Persze tudtuk, tudta ő is, hogy még hosszú út áll előtte. A környezet egyébként kifejezetten festői volt, akárhányszor odamentünk, mindig éreztem, hogy megszáll a nyugalom. Kriszti már ott is és utólag is mesélt arról, hogy ő is mindig így érzett, és szerinte a csapat is (a sorstársak, akikkel együtt volt bent) is ezt sugározták magukról. Gondolhatnánk, hogy veszélyes lehet, ha egy rakás alkoholbeteget összeteszünk egy helyre, de ez nem így van, a Minnesota-modell szerint legalábbis a közösségben rejlik a felépülés egyik alappillére. Ha azt nézzük, hogy az alkoholizmus lelki okai között előfordulhat például az is, hogy valaki túlságosan „másnak” érzi magát, vagy egyszerűen „csak” magányosnak, már mindjárt nem is olyan távoli ez a gondolat.

A már említett weboldal, a felepulok.hu egyébként tényleg nagyon informatív. A kezdetektől hittem abban, hogy egy ilyen környezet, és saját felépülési élménnyel rendelkező szakemberek segíteni tudnak majd az én drága testvéremen is. És így is lett, persze ehhez ő kellett a legjobban. Az alkoholizmus lelki okai témájában, mármint hogy nála mi játszott szerepet, azóta már nyíltan tud beszélni. Nagyon büszke vagyok rá!

Related posts

Leave a Comment